A tél folyamán sok lovas pihenőt engedélyez a lovának és ezáltal saját magának is. Ilyenkor csak karámozva vannak a lovak, esetleg hébe-hóba valamilyen nagyon könnyű munkát csinálnak velük. Ez a pihenő időszak tarthat csak pár hétig, de van, aki szinte egész télre „leteszi” a lovat. Ahogy kezd beköszönteni a jó idő egyre inkább késztetést éreznek a lótulajdonosok, hogy újra nyeregbe szálljanak és kiélvezzék a tavasz és a lovaglás nyújtotta élményeket. Csakhogy ezt nem lehet úgy megtenni, hogy ott folytatjuk ahol abbahagytuk, hiszen az eltelt idő alatt valószínűleg elszokott a lovunk a rendszeres munkától, tehát a kondíciója romlott, még ha kívülről ez nem is észrevehető rajta. Saját magunkon is tapasztaljuk, hogy amikor vissza kell rázódnunk a lovas életbe és az ehhez kapcsolódó fizikai tevékenységekbe, az erőnlétünk még nem tökéletes (hacsak nem sportoltunk valami mást a tél folyamán). Ahogy magunktól sem egyik napról a másikra várjuk el, hogy kirobbanó formában legyünk, türelemmel és fokozatossággal kell a ló felé is fordulni. A kulcsszó a fokozatosság. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, akkor jelentősen megnő annak az esélye, hogy lesérüljön sporttársunk és majdnem bizonyos, hogy a munkához való kedve is csökkeni fog. 

Maradjunk alapszintű munkában!

Általánosságban nagyjából kétszer annyi idő kell a regenerálódáshoz, mint amennyit munka nélkül töltött négylábúnk. Én mindig törekedtem arra, hogy legalább egy alapszíntű munkában maradjunk, mert még egy hosszabb séta is átmozgatja annyira a lovat, hogy az izomzat ne fejlődjön vissza és mentálisan is tréningben tudjuk tartani lovunkat, ha lépésben lovagolunk egy-két feladatot. Régen még ritkaság számba ment egy fedeles lovarda, ezért a kemény téli időkben, amikor a leesett hó jéggé fagyott az utakon, maximum a séta jöhetett szóba az út mellett, ahol még nem csúszott annyira. Esetleg a pályán úgynevezett trágyaköröket csináltunk, ami addig amíg nem esett rá csapadék és meg nem fagyott az is, biztosította, hogy kicsit tudjunk a pályán is dolgozni, persze csak nagyon óvatosan. Ahhoz képest manapság már a négyévszakos pályák, jártatók, és a fedeles lovardák idejében szinte ugyanolyan munkát lehet végezni a lovakkal, mint a többi évszakban. Nem is beszélve arról, hogy sokszor annyira jó idő van télen is, hogy a talaj minősége ideális marad a lovagláshoz. 

Lépésről-lépésre

A szakirodalomban kicsit kutakodva többször találkozhatunk vele, hogy az erőnlét javítására nagy hangsúlyt fektetnek a lépésben való munkának. Nagyon hasznos lehet ezért egy jártatógép, hiszen így könnyűszerrel tudunk eleget tenni a kezdetben javasolt naponta egyórás egyenletes sétának. Ne keseredjünk el, ha nincs módunk jártatógépet használni. Terepen sétálva még gyorsabb javulást érhetünk el, akár nyeregben sétálunk, akár földről vezetjük lovunkat. A lényeg, hogy lehetőleg szilárd földúton, változatos útszakaszokon menjünk, és ne engedjük a lovat csak úgy, hosszú száron bóklászni, hanem haladjunk egyenletesen és élénken előre, mert az izomzatot csak ezzel tudjuk megfelelően átmozgatni. Ez az átmozgatási időszak eltarthat akár egy-két hétig is. Amikor már érezzük, hogy többet kívánna a ló, akkor növelhetjük a séta idejét másfél órára, plusz, szakaszonként egy-egy hosszabb ügetést is iktassunk be, ami összeségében kb. fél órás időintervallumra jöjjön ki. 

Photo by Sergiu Vălenaș on Unsplash

A futószárazás kiváló kondíció javító módszer

A fokozatosság mellett a másik nagyon fontos dolog a változatosság. Így hosszútávon fenntartható a ló munkakedve és érdeklődése, amellett hogy különböző gyakorlatokkal, különböző izomcsoportokat tudunk átmozgatni, tornáztatni tudjuk a lovat. Nagyon jó kondíció javító módszer a futószárazás és hosszúszáras munka is. Fiatal lovaknál ezek mindenképpen előzzék meg a nyeregből történő mozgatást. Úgy tartják, hogy intenzitásban egy fél órás futószárazás annyit ér, mint egy óra lovaglás. Amennyiben izgága természetű lóval foglalkozunk, még inkább ajánlott a kondíció javítására a földről végzett munka, mert ha megfelelő ritmusban, higgadtan végezzük a feladatokat, sokat nyugtathatunk a lovon. Ha eleinte nagyon menni akar, vagyis „tele van” a ló, akkor minél nagyobb köríven hagyjuk hadd vágtázza ki magát, és csak utána kezdjünk vele dolgozni. 10-15 perc egyik kézen és utána ugyanennyi a másikon pontosan elegendő egy foglalkozásnak. Ha bármilyen kikötőt használunk, akkor a végén mindig hagyjunk időt annak, hogy a ló kinyújthassa a nyakát, tehát a leléptetésnél legkésőbb mindig vegyük le ezeket a kiegészítő eszközöket. 
Hosszúszáras munkánál egyszerre két szárat használunk, amit mindkét oldalon rögzítünk a zablakarikához, és utána, vagy a futószáras heveder két oldalán lévő szimmetrikusan elhelyezett karikákon bújtatjuk át, vagy ha felnyergeljük a lovat, akkor a kengyeleken, amelyek alul egy szíjjal össze vannak kötve, hogy ne himbálózzon a ló oldalán. Két lehetőségünk is van a használatára, az egyik olyan mintha futószáraznánk – csak ilyenkor a külső szár a ló csánkja felett fut végéig -, vagy beállunk a ló mögé kettő-három méterre és onnan hajtjuk előre. Nagyon jó feladatokat lehet így végrehajtani (pl. szlalomozás), és nagy előnye, hogy hátulról láthatjuk, hogy lovunk helyesen használja-e az egész testét a kanyaroknál és nem csak a fejét hajlítja be. A hosszúszáras munka szintén rendkívül hasznos, a sima futószárazás mellett, a fiatal, belovaglás előtt álló lovaknál is.

Tereplovaglás 

A tereplovaglás a legalkalmasabb a kondíció növelésre és regenerálódásra. Sokan felesleges veszélyforrásnak tartják a terepen való lovaglást, de igazán sokoldalú, jól képzett és kiegyensúlyozott ló nem képzelhető el anélkül, hogy rendszeresen nem mennénk ki vele a lovardán kívülre. Ha komolyabb kondimunkát szeretnék végezni, ahhoz sem tudok nagyon más helyszínt elképzelni, mint a terepet. Csak két dolgot említve a legfontosabbak közül, ami ide kötődik:
 Az egyik a másztatás. Megfelelő dimbes-dombos részt találva és ott rendszeresen, de rövid ideig föl és le másztatva lovunkat érhető el legkönnyebben a far és az első és hátsó lábak, lapocka erősítése, ínak, izmok, ízületek tornáztatása, a ló helyes egyensúlyának megtalálása és a hátsó lábak aláléptetésének fejlesztése. Véleményem szerint szinte kötelezőnek kéne lennie bármilyen lovassportban versenyző ló edzésmunkájában. 
A másik pedig a tempós vágtamunka, amit lehetőség szerint érdemes a már munkában lévő lovaknál hetenkét legalább kétszer beilleszteni, annak érdekében, hogy kialakuljon és fennmaradjon a megfelelő légzés és tüdőkapacitás, de még az egészséges bélműködésnek is jót tesz, nem beszélve arról, hogy a verseny kondíció is ennek segítségével érhető el. 

Photo by Elisa Pitkänen on Unsplash

Összefoglalva a legfontosabb dolgokat, első a fokozatosság, utána a rendszeresség és végül a változatosság. Ezt a három alappillért alapul véve – kiegészítve megfelelő takarmányozással – biztosan elérjük a kívánt célt.  

Írta: Major Edina